Son

2017. július 10., hétfő

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Tudom, nagyon régen nem írtam semmit, de erre nagyon jó mentségem van. Még pedig az, hogy az elmúlt hónapokban egy nagyon tehetséges, kedves ismerősömel dolgoztam együtt egy új helyen. Igen, jól olvastátok! A verseim/ novelláim és további műveim elköltöztek, egy gyönyörű saját honlapot kaptam.
Mostantól Lélekpengék néven találhatjátok meg, ezen az oldalon: https://lelekpengek.000webhostapp.com
Több friss írást is olvashattok rajta, amellett fel is tudtok iratkozni.
















xoxo: Victoria Wolf

2017. január 6., péntek

Mámorosan gyilkos éjszaka

Sziasztok!
Mindenkit kérek, hogy most vegye komolyan a figyelmeztetést! +18-as tartalmú a novella!!
_______________________________

Kellemes, hűvös idő lévén számtalan ember sétálgatott a földes úton, az északiak megszokták a nagy fagyokat, így ez nem ártott nekik, a város felé tartottak. Egy lovaskocsi robogott el mellettük a jellegzetes címerrel. Egyetlen pillantás elég volt hozzá, hogy tudják a királyi család egyik tagja érkezett haza. A száguldozó díszes szekeret egy öt fős felfegyverzett csoport követte, fekete páncélzatuk árulkodott róla, hogy az elit osztag mostantól a városban tartózkodik. A nem rég keletkezett csendet egy fülsiketítő nyerítés törte meg, a jeges tájban elveszett a hófehér egyszarvú, kinek patái alatt remegett a föld. Lovasa éppen olyan egyenruhát viselt, mint a zsoldosok, de az ő öltözékén fehérrel hímezték ki a jellegzetes holló címert. A különleges ló láttán mindenki menekülőre fogta, a legtöbbjük csak legendákat hallott a lényről, de nem hittek a létezésében. A királyi kastély a város északi részén helyezkedett el, jobban mondva annak szomszédságában, a hegyen. A hátas és lovasa könnyen vették a meredek akadályokat, a kiálló hatalmas köveken ugratgattak felfelé. A fa kapu csak az ő érkezésükre várt, miután beért,á egyből felhúzták, ezzel a vár falai közé zárva annak sötét titkait. Az istállóban leszállva egyből egy különálló karámba vezette paripáját, mélyen ébenfekete szemeibe nézett, ami örvényként szippantotta magába, mintha egyek lennének ők ketten, majd magára hagyta az állatot. Sisakjától megszabadulva megrázta fejét, mire sötét, hosszú haja a hátára omlott, ezzel eltakarva hegyes füleit.

2016. december 24., szombat

Karácsonyi csoda

Sziasztok! 
Nagyon boldog karácsonyt minden olvasómnak és idrnem tévedőnek! 
Írtam nektek egy novellát ajándékba. Minden benne van, ami jellemző a szeretet ünnepére, bár belecsempésztem helyenként a saját stílusomat! Íme, olvassátok szeretettel!

Az ember élete telis-tele van váratlan fordulatokkal, s mikor a legkevésbé számítana rá, akkor jön egy apró változás. Azt hittem ilyen csak a mesékben létezik, de ahogy minden ember én is tévedhetek.
A napi rutin szerint éltem, korán keltem, dolgoztam, fáradtan hazaértem az egyszemélyes kis kuckómba, majd tovább dolgoztam otthon egy forró bögre tea mellett. Mindenem megvolt, ami egy sablonos élethez szükségeltetett, jól fizető munkahely, egy évben kétszer látott család, hamis barátok és egyszer a héten egy randevú ismeretlen férfiakkal, bár ezek inkább egyéjszakás kalandok. Bár ezek, akkor még fel sem tűntek, hiszen én is tucatként léteztem. A csillogó ruhák, platform tűsarkúk és a mindennapos rohanás közepette szemellenzős módszert használtam. Így visszagondolva pár nap távlatából már tudom abban az életben sosem voltam teljesen önmagam, egy feneketlen gödör mélyen volt az igazi én. December 23-án egy előkellő művet akartam értékesíteni, régi antik tükröt, amiről még csak feljegyzéseket olvastam, magát a kompozíciót nem szemlélhettem meg. Fél órával a vásárlók előtt érkeztem, lehúztam a tárgyat takaró ponyvát, így megtekinthettem a remekművet. Egy klasszicista fehérarany színű keret, melynek oldalán angyalok díszes serege harcol, alul és felül két hosszú toll, amelynek közepében egy-egy hópehely csillogott, kristályokkal kirakva. Teljesen elvarázsolt a külső, mikor a tükörbe néztem magamat láttam. De nem azt a munkamániás, megszállott robot libát, aki akkor voltam, hanem egy érzelmekben gazdag, életvidám nőt, aki első ránézésre a pontos másomként tetszelgett, ezzel szemben a stílusunk teljesen eltért. Míg én szürke blézerben, hozzá illő nadrággal, kivágott fehérblúzzal, kontyba felkötött hajjal, rikító sminkkel és egyszerű kistáskával álltam, addig ő világoskék hosszú ujjas ruhát viselt, hosszú hidrogénszőke hullámos haját kiengedve hordta. Kezét felemelte, tenyerét a tükörre helyezte, utánozva őt én is így tettem, mire a helyiség forogni kezdett körülöttem, ijedten lehunytam szemeimet, fogaimat cikorgatva imádkoztam valamihez, aminek a létezésében sem hittem. Mikor abbamaradt az emélygés felnyitottam szemhéjaimat, egy számomra ismeretlen helyen álltam egy  szál fehér rövid hálóruhának tűnő anyagban, körülöttem mindent betemetett a hó. Hűvös szél hajamba kapott, ezzel kibontva erős kontyom, a jeges fuvallat és lenge ruházat ellenére egyáltalán nem fáztam. Körbe pillantottam, mire a szemem megakadt egy korombeli nagyjából 25 éves férfin, egy bottal játszott, hasonló semmitmondó ruházatban. Elindult a messzeségbe, annélkül, hogy szóba elegyedett volna velem, gyors tempót diktált, mintha lábai helyett valami más vinné előre.

2016. november 21., hétfő

Vágyakozó várakozás

Sziasztok!
Tudom elég rég volt már bármi friss az oldalon, de ezen próbálok változtatni, amennyire tőlem tellik. Újra egyedül viszem a blogot, ami őszintén szólva nagy könnyebbség. 
_____________________________________________________________________________

Reggel az ébresztőm gyilkos hangja szakított ki az andalító álomvilágból. Az ablakon át szemléltem a ködös, hideg őszi tájat, kezemben egy forró bögre kávéval elmerengtem.
Rajtad, rajtam s talán kettőnkön is. Olvastam a legújabb művedet „Amikor beengedlek”. Magával ragadt, tudom mélyről jött, őszinte voltál mégsem tudom, mit gondoljak. Megpróbálom lenyugtatni kattogó elmém, mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy magam elé képzelem az arcod. Ennek a látomásnak magyarázkodok, hátha minden értelmet nyer végre…

2016. október 28., péntek

Holnap...

Egyetlen suhanó pillanat volt az egész, alig láttalak s máris tudtam különleges vagy.
Egy magad ültél a fekete baseball sapkádban könyvet olvasva. Kiborultam, mert rá nézésre sosem gondoltam volna rólad, hogy ilyet csinálsz. Hamar túl kellett esnem a rövid sokkon, negyvenöt perc elteltével el is felejtettelek. Egy verses estre voltam hivatalos, hisz rég láttam a kedves ismer
őseimet. Te is ott voltál a palotában, de akkor nem vettelek észre fejfedő nélkül. A sors otromba fintora, hogy te is verseltél, míg nekem apránként leesett a tantusz, miszerint az egy órája látott személy megegyezik azzal, ki egy gyönyörű, magas irodalmi színvonalú költeménnyel kápráztat. Az est végén nyílt alkalmam közelebbről megvizsgálni és bemutatkozni. Szemeidbe néztem és tudtam kellesz nekem, bármire képes lettem volna. Akár egy jó taktikus, előbb érdeklődtem, mégis ki fia, borja is vagy te, kedves idegen. Hétvégén egészen bátortalanul írtam neked, szerencsére kellemes beszélgetés kerekedett belőle. Egy teljes hónapon át napi szinten írogattunk egymásnak, ismerkedtünk. Tűkön ülve vártam, mikor láthatlak újra, s el kell, hogy mondjam nem okoztál csalódást. Percről percre jobban vonzódtam hozzád, pedig nem is beszélgettünk személyesen. Mégis a lírai éned elvarázsolt és húzott magához. A következő két hét gyorsan telt, elkezdtünk megnyílni egymásnak… talán. El se tudom mondani mennyire örültem, mikor öt percen keresztül beszélgettünk szemtől szemben. Ott, akkor nekem megállt az idő, mintha egy fekete örvény szívott volna magába. Siettél a buszra, mint mindig, így ott hagytál üres elmével, a történteket csak később tudtam feleleveníteni és rekonstruálni.

2016. október 14., péntek

Könnyed lélegzet

Sziasztok!
Szerintetek lehet írói válságban verset költeni? Van egy sejtésem, hogy mindenki egyöntetű nem-et mondana. Nekem mégis sikerült valahogy... most szedtem össze a bátorságom, hogy megmutassam nektek.
Tényleg annyira pocsék, ahogy gondolom?



Könnyed lélegzet

Kitágul az orrcimpa, 
emelkedik a mellkas
éles érzés szorít.
egyszerűen beszív
belül tart, állítólag tágít
és talán tisztít.
körbe-körbe jár, fut
mellkas laposodik, ellazul
könnyeden kifúj.
egyetlen lélegzetvétel
semmi egyéb életjel...

lassan elenyész, haldoklik.
utolsó csatáját vívja, kínlódik
még tenne valamit, harcol.
rég eltűnt minden mi volt
hívja a gyilkos szabadság...

szép lassan végetér a tánc
s a hattyú örökre befejezte dalát...


xoxo: Victoria Wolf

2016. október 13., csütörtök

Te + Én = MI... lehetünk?

Sziasztok!
El sem hiszem, hogy ilyen hamar tudok nektek írni újra...
Remélem emlékeztek az előző versemre, ha nem akkor gyorsan olvassátok el a pár nappal ezelőtti szösszenetem! A címe Cs... úrnak! Valamiért ez az úriember megint megihletett és újabb szerzeményt köszönhetek neki. Olvassátok szeretettel!
Ui.: Szerintetek belé estem?

Te + Én = MI... lehetünk?

őskáosz dúl fejemben
s egyre csak azt kérdezem,
mégis miért kell ez nekem?
érzelmeim viharában lángol
minden mi néma csend volt
sikít a félelem, dalol a kétség
remeg a kétkedő szerelem, és
felemészt az érthetetlen vonzódás
mihez is vagy inkább kihez?

igéző kék szempár
felfelé ívelő száj, 
oly csókolni való e két ajak.
egy kis szemöldök huzogatás néha,
s érzem a szívem hevesebben ver
kész van már az ész régen...
elveszett s talán nem is volt,
ép elme és valós gondolatok.

kellenél te nekem
és veled együtt az a bagett
mi egybe sült, pirult szépen.
ketten lehetnénk sok minden;
héják azon a bizonyos avaron,
de nekem nem kell elbocsájtó szo!
leszek a te Annád, ha lehetek örök,
mégse legyek múló öröm.
madárkától reszkető bokor lészen
ha ezt mondod: - Ezerszer is vélem.
mit szólsz inkább Fannihoz
téged úgy se visznek el vonaton...

tudod mit? ez se jó igazán,
egyszerűen az vagy akivé váltál.
te magad s én is aki vagyok.
sok mindent szívből akarok...
hogy is mondjam miről álmodtam
talán kimondhatom egészen halkan...
van te és külön én
mégis ketten együtt MI lehetnénk.

xoxo: Victoria Wolf